Kisbetűs rész
Az égen sütött a
Hold. Egyetlen felhő sem takarta el, nem volt telihold sem, összességében nem
volt ez egy fotogén éjszakai égbolt-látvány. Ha valaki elővett volna egy
fényképezőgépet, egyetlen tisztességes képet sem tudott volna készíteni,
mindegyiken (igen, még bezoomolva is) parányi lett volna a félszeg égitest. A
világítás éles volt, de nem annyira, hogy ne kellett volna filmezéshez mondjuk
reflektort használni, szabad szemmel minden ki volt világítva, de hát buta az
emberi szem.
Ez a cseppet sem
szemet-gyönyörködtető-látványú égitest ezúttal egy hasonlóan fotogenitás mentes
erdőre világított. Nem akarattal, nem is pazarolta volna a maga fejétől erre a
jelentéktelen kis erdőcskére a fényét, de hát ne nagyon tudott ő ez ellen
semmit tenni. Tükrözte tehát tovább a Nap fényét a jelentéktelen bolygó eme
kifejezetten mundán kis szegletére.
Ritkás volt ez az
erdő. Hat méter fölött alig akadt benne egy-két fa. Ráadásul lomhullató is
volt, így aztán télen még a szokásosnál is szánalmasabb képet nyújtott. Állatok
nem tenyésztek benne, csak egy-két bogár, netán bagoly, ami megtisztította a
steril ki erdőt a további bogaraktól. Viszont meglepően nagy volt. Fölöslegesen is. Hiszen ha már megunta az ember a benne való sétálást az első
tíz perc és ötszáz méter után, hát miért folytatódjon az tovább ég néhány száz
hektáron? Mi értelme? Na mindegy, tény az, hogy folytatódott. És hát körülötte
telepedtek le azért emberek, mert egy-két rosszízű forrás, két méter mély
barlang, aprószemű szamóca azért csak akadt. Több mindenesetre, mint az erdőt
övező halálian unalmas síkságon.
A pasi egy lovon
ült, mondhatnánk, hogy lovagolt, de sokkal inkább talál a ló-hátán-sétálás
kifejezés arra, amit ő csinált. A lova nagyon lassan lépegetett, éppen úgy,
ahogy fiatal romantikus szerelmesek, mikor sétálnak, nem pedig mennek valahova.
A pasi sem siettette a lovat, nyugodtan elvolt a nyeregben, a négy lábú
szolgáltatta a mozgást a sétához, ő pedig a nézelődést, a szellemi részét,
ezt egy lótól nemigen lehetett elvárni.
A közeli település
volt a kijelölt uticél, de nem volt sietős a dolog. Akit keresett, az amúgy is
a településen lakott, nem sok dokumentált esetről tudott a pasi, hogy az illető
elhagyta volna a város területét. És amúgy is, a pasi szeretett ellenni,
nézelődni, kiélvezni az erdő hangjait, a fenyők illatát, emiatt volt a munkája
több, mint a másé. A fizetés nem volt túl sok, hivatásnak sem volt éppen
túlságosan nemes, a csajok sem ugrottak rá, amikor meghallották, mivel
foglakozik. Tisztelet, pénz, a lét ürességét elfeledtető időtöltés – talán csak
az utóbbi volt jellemző erre a munkára. De legalább volt ideje.
Az erdő egyre
csak folytatódott. A pasi is kezdte már unni ezt a helyet, pedig bioritmusának
köszönhetően türelmes figura volt. Mikor látta, hogy itt bizony még órákig
hasonló látvány várja, elővett nagy kabátzsebéből két szelet kenyeret, a
másikból két nagy szelet sonkát, és nekiállt falatozni. Evés közben máris
érdekesebbnek tűnt a látvány.
Egy óra ráérős
lovas séta után kezdtek feltünedezni a város fényei. A pasi lesöpörte magáról a
kenyérmorzsákat, kihúzta magát a lovon és alig észrevehetően meggyorsította a
ló lépteit, hogy azért mégse tűnjön úgy, hogy idáig végigcammogta az utat.
Belovagolt városkapun, és rögtön a pub
felé vette az irányt.
Két perc, és ott
is állt a városka központjának számító lengőajtós kocsma előtt. Lovát
leparkolta az erre a célra fenntartott rúdnál, és belépett a füstös helyiségbe.
A óra éppen elütötte a tizenkettőt, szóval vágni lehetett volna a füstöt és az
embertömeget. Ülőhely sehol nem volt már, csak a bárpultnál egyetlen kajla
szék. A pasi leült oda, a nagybajuszú kocsmárostól rendelt egy whiskyt, jéggel.
A kocsmáros természetesen kiröhögte, odaadott neki egy mocskos poharat, abba
löttyintett az egyetlen italból, ami fellelhető volt a hodályban, majd egy
korty vizet is töltött hozzá „úgyis ilyen lenne az jéggel tíz perc múlva”,
aztán odáblépett, hogy a többi, tökrészeg, tehát jólfizető vendégének az
igényeit kielégíthesse.
A pasi vizes
alkoholját markolva, a bárpultnak vetve a hátát, jól szemügyre vehette a kocsma
vendégeit. Rögtön észrevette az egyik középső asztalnál az illetőt, akit
keresett. Ez volt a leghangosabb asztal, annak is a leghangosabb tagja Herbert.
Obszcén viccekkel kompenzáltak éppen az asztalnál ülő férfiak, elsősorban azt,
hogy évek óta nem voltak nővel (a városban nem sok használható fehérnép maradt,
s azok meg már mind házasok voltak), ezt tudták is egymásról, mégis kölcsönösen
úgy tettek, mintha elhinnék a hetvenkedő szexuális történeteket, amelyek egy
része igaz is volt, csak öreg, mint egy kiszáradt fatuskó az őserdő közepén.
A lötty még
vízzel is mart, bár nem az alkohol foka miatt, hanem sokkal inkább a pohár
alján maradt maradékok feloldódott keveréke adott neki egy plusz smakkot.
Mindenesetre egy korty is elég volt a pasinak, hogy ezúttal ne akarja
szopogatni, kiélvezni félórán keresztül italát. Lerakta a pultra a poharat, majd
elindult az asztalhoz.
-
Herbert
Smith? – próbálta túlordibálni a társaság fel-fel törő röhögését.
Mindenki elcsendesett és ránézett az érdeklődőre.
-
És,
ha igen? – kérdezte a legszutykosabb.
-
Akkor
Önt keresem.
-
Milyen
ügyben, mondd már el, városi ficsúr.
A pasi erre a kérdésre az asztalra csapott egy papírcsomót.
-
Maga
írta alá ezt a szerződést?
-
Miféle
szerződést?
-
Mobiltelefon-szolgáltatásra.
-
Meglehet.
Miért?
-
Elolvasta
maga a szerződésben foglaltakat?
-
Fog a
franc tíz oldalakat olvasgatni, mikor a lényeget tudom. Fizetek, van percem.
-
Csakhogy
maga nem fizetett hónapok óta.
-
És?
Levágták, nem? Mi kéne még?
-
Nos
ezért volna jó néha végigolvasni a szerződést. Ugyanis a 22-es bekezdés 4-es
paragrafusában az áll, hogy amennyiben három hónap (plusz három nap türelmi
idő) után nem fizeti ki hátramaradt tartozásait,ebben az esetben a
szerződéskötő másik fél olyan büntetést szabhat ki magára, amilyent kedve
tartja.
-
Amilyent
a kedve tartja, mi? Na erre kíváncsi vagyok. Mennyit remél az a fasz
telefoncég?
-
Sajnos
rossz kedve volt a tulajdonos úrnak, ezért ön számára halált írt elő.
-
Micsoda?
– kérdezte megrökönyödve Herbert.
A pasi, mielőtt bárki reagálhatott volna bármit, előkapott egy revolvert,
és Herbert homloka közepét lőtte át.
-
Halált,
azt mondtam.
A helyiségben haláli csönd lett, a pasi a pulthoz lépett, felborította az
ottmaradt poharát.
-
Ezt a
szart legközelebb ne vizezd fel. Akkor nem tart annyit.
Kilépett a kocsma ajtaján, felugrott lovára, és annyit kiáltott vissza a
kocsma egy emberként hallgató tömegének:
-
A
szerződéseket komolyan kell venni, a számlát pedig ki kell fizetni!
Azzal ellovagolt a továbbra sem túl fogotén holdas éjszakába.
R.
