Kolumbusz undora

Kolumbusz undora

„Te kivételes vagy! Meglásd, kisfiam, mész te még oda, ahová más emberfia nem tette még a lábát...”

Kristóf ezzel nőtt fel. Így hát elhatározta, hogy felfedező lesz.

Az iskolában azonban megtanulták: a Föld száz százaléka fel van fedezve. Kristóf vigasztalhatatlan volt egy ideig, hiszen élete álmától fosztották meg.

Aztán rájött, hogy nemcsak földrajzi értelemben lehet felfedezni dolgokat, ott van még számtalan tudomány és művészet felderítetlen területe. Kezdte az irodalommal. Gimnazista korára novellákat írt, verseket. A tanárai megdicsérték  tehetséges, csak épp mindig felhoztak egy-egy írót, akinek a műveire hasonlít az övé. Ő újat keresett. Próbálkozott regényt is írni, de azzal is ugyanígy járt, nem tudott olyant írni, hogy valamelyik mondat, szókapcsolat, stílus vagy mondat ne hasonlítson máséra. Pedig nem is olvasta azokat. Úgyhogy felhagyott az írással.

Elkezdett a tudomány iránt érdeklődni. Tanulmányozott, olvasott, kereste a felderítetlen részeket, de ahányszor azt hitte, hogy talált valamit, keményen utánaolvasva, dokumentálódva minden nagy ötlet és rejtély felmerült már másokban is.

Mindeközben hobbiból elkezdte olvasgatni a Guiness rekordok könyvét, és igyekezett valami teljesen új kísérlettel bekerülni. Hosszú évek gyakorlatával meg is tanult sok teljesen haszontalan dolgot, csak, hogy azokban ő legyen a legjobb: legtöbb golyóval zsonglőrködés, zsinórban sokszor meggyújtani egy gyújtót és hasonlók. Ám mikor megdöntötte a rekordokat, nem érezte azt a kielégülést, amit keresett, elfogta az undor.  Azt érezte, hogy ezek teljesen fölösleges dolgok voltak, és fölösleges volt a rájuk fordított ideje is.  

Évtizedek tanulása, kutatása, írása és cselekvése után feladta a küzdelmet. Elfogadta a Földet olyannak, amilyen volt: teljesen felfedezettnek.

Aztán ötvenéves korában látott egy híradót, aminek egyik bejátszása adott neki egy ötletet, ami felébresztette benne a gyermeket. Ismét visszatért a tenni-akarása. Még egyszer, utoljára nekiveselkedett a munkának. Megszerezte az amerikai kiutazási vízumot. Elment Los Angelesbe, hogy egy olyan helyre tegye a lábát, ahová emberfia még nem.

A 2-es autópálya közepén reggel bukkant fel Kristóf. Felmászott a betonállványokon, és a száguldó autók között a folyamatos forgalom által ostromolt út közepéhez tartott. Ahogy megindult, minden száguldó autó rádudált, de csodálatos módon egyik sem ütötte el. Az út közepe felé tartott, ahol még senki sem szállt ki az autójából soha. Amikor elérte, kitárta a karjait, átérezte a felfedezés csodálatos örömét egy pillanatig, majd hagyta, hogy a társadalom árja elnyelje, széttépje.

Szerencsére nem vette észre az egyik ügyetlen útépítőmunkás megbetonosodott lábnyomát maga alatt.