székek kacaj-üressége vissz-

hangzik a ház-színben,

melyben szuszogó ágyon

felbugyog

anyag-álmom.

gyurmaszemekkel nézek:

senki sem ás,

helyükön a csillagok.

papírnak

sárkány-árnyéka alatt

kő gúnyolódik

sánta ollón,

mely kicsorbult, éles

lábával végigkarcolja

olaj-szivárványát

az aszfaltnak.

öreg, tüdő-

mélyig sercegő cigaretta

kihúnyni döcög;

lihegő féreg-orsó,

hideg-piros tömegkoporsó,

kerámia-korsó.

leül a gyurmakatona

a szemét-

domb tövébe

és hallgatja, ahogyan

egy görbehátú gramofon

rekedtes hangjára

állkapcsaikkal csapkodnak

óangolul vitatkozó szekrények.

nem szoptatja már

kávéval apró csészéit

utcárakerült kannamama.

elsétált egy hústorony.

szaglás nélkül

érezte minden

az élő rothadását.

hirtelen a konyhában.

karcsú, szőke fényű

lámpa libegett be.

a csap levet engedett,

azzal próbáltam lemosni

a matéria-nosztalgiát.

-jhaj, persze te vagy!

a te szemeidben élő,

a tükörében csak gy...?

egy régi sort

fejezhetnék így be:

mi az anyag?

divatjamúlt ember

                   senkiházy a.