- van egy film, amelyik úgy kezdődik, hogy egy alvó nő lehelethullámaival ringatja arca fölé eső hajtincsét – mesélte. tetszett neki, egész este visszatérő motívum volt a hosszú haj. nem zavarta, hogy nekem teljesen rövid, ahogyan engem sem a hosszú hajú nőkben való gyönyörködése. minden születésnapomra fésűt vett és hajcsatokat. karácsonyra pedig egy méregdrága hajgöndörítő műszert, szép színes papírba csomagolva. rá volt írva – inkább rajzolva – hogy boldog karácsonyt és még valami, amit nem tudtam kiolvasni. aztán átjöttek a szomszédok, együtt énekeltünk halleluját.

     évente egyszer nyaralni mentünk, olyankor esténként mindig a hajammal babrált, próbálta befonni, de alig tudta az ujjai közé venni. néha meg is húzta, én meg felszisszentem, mintha tényleg fájna. élvezte. általában így kezdődtek és végződtek a szeretkezések is.

     később, amikor már nem volt ereje kimozdulni a házból, festeni kezdett. szerette a zöldet, a barnás-vöröset. ha engem ábrázolt, először a szemeimet körvonalazta, majd az ajkaimat. mindent emlékezetből. a hajam a vállaimra hullott, néhány tincs a kulcscsontomat takarta. még mindig ott a falon, rá emlékeztet. szürkével írta alá.

     a temetése napján két órával hamarabb ébredtem, fodrászhoz mentem. nem gondoltam volna, hogy ilyen drága egy paróka.

(B.)